„A gyerek nem egy üres lap, amelyre, egyéniségtől függetlenül, ugyanolyan jeleket kell írnunk.”

Magyarósi Rebeka a Közép-budai Waldorf Iskola első évfolyamának osztálytanítója lesz.

PicsArt_1395571203628

Mikor dőlt el, hogy tanár leszel?

Mindig is tudtam, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni. Az elmúlt időszakban gondolkodtam el azon, mikor is születetett meg az elhatározás, hogy a pedagóguspályát válasszam. Gimnázium második, harmadik osztályában az egyetemi jelentkezések közeledtével már biztosan tudtam, tanító szeretnék lenni, tanítóképzőre fogok jelentkezni, sehova máshova. Nagyon érdekes, hogy pontosan ebben az időszakban, hat-hét évvel ezelőtt születettek meg azok a gyerekek, akiknek most az osztálytanítójuk lehetek.

Milyen út vezetett odáig?

Azt gondolom, hogy az utam egyenes és könnyű volt. Nagy lelkesedéssel és céltudatosan haladtam végig az egyetemi éveken, hiszen végig tudtam, én tényleg tanítani szeretnék.

Kinek jó a Waldorf szerinted?

Szerintem mindenkinek! A kreatív, az érdeklődő, a szorongóbb típusú, visszahúzódó, a bátrabb és szerepelni vágyó, a kissé lassabb tempójú, de a gyors észjárású gyerekek is egyaránt örömmel fejlődhetnek és tanulhatnak a Waldorf iskolákban. A kézműveskedni , zenélni és mozogni szerető, de pontosan az ebben fejlesztést igénylő gyerekek is megtalálhatják itt a helyüket.

Sőt, azt gondolom, hogy nekünk, pedagógusoknak is jó Waldorf iskolában tanítani!

Miben viszonyul máshogy a gyerekekhez ez a pedagógia?

Úgy gondolom, hogy egy Waldorf iskolában valóban gyerekek lehetnek. Nekem nagyon tetszik a Waldorf-pedagógia gyermekközpontú felfogása, s hogy a nevelés-oktatás középpontjában a gyermek megismerése áll. Az az alapelv is egész más megvilágítást ad a tanításnak, hogy a gyermek valahonnan érkezik, hoz magával bizonyos dolgokat, s ezt kell kibontakoztatnunk, hogy kinyíljon a világ számára. S nem úgy tekintünk a gyermekre, mint egy üres lap, amelyre, egyéniségtől függetlenül, ugyanolyan jeleket kell írnunk.

Elsős osztálytanító leszel, fiatalon, pályakezdőn, magabiztosan. Mit mondanál a szülőknek, akik túl fiatalnak tartanak még?

Szerintem pontosan a fiatalságom és eltökéltségem adja az erőmet. Sok ismerősöm első reakciója az, hogy ez rendkívül nagy munka, nyolc évig vezetni és kísérni egy osztályt, s ők bele sem mernének fogni. Engem pedig pontosan a feladat nagysága motivál. Tudom, hogy hatalmas felelősség, de pontosan ekkora megtiszteltetésnek is érzem. Nekem ez volt az álmom, s most az álmomat valósítom meg, s megmondom őszintén, ez rendkívül jó érzés és sok erőt ad.