Vekerdy Tamás előadása – Beszámoló

Február 5-én este a Közép-budai Waldorf Iskola kezdeményezés meghívására Vekerdy Tamás tartott előadást “Mire van szükségük a gyerekeknek?” címmel.

vekerdy

Az előadáson szó esett az újszülött- és kisgyermekkor, a kisiskoláskor és a kamaszkor jellegzetességeiről. Az est második felében Vekerdy tanár úr a hallgatóság kérdéseire válaszolt.

Az újszülöttekkel és kisgyermekekkel kapcsolatban Vekerdy Tamás kiemelte a meleg, ölelő környezet, a közös játék, a dögönyözés, az ölbéli játékok, a ritmikus mondókák jelentőségét. Példaként említette azt az újszülöttekkel végzett kísérletet, melyben kimutatták, hogy azok a babák, akikhez gondozójuk rendszeresen beszél, gyorsabban gyarapodnak, mint azok, akik környezetében a gondozók csak egymással beszélgetnek.

Vekerdy tanár úr hangsúlyozta a mese, és különösképpen a fejből mondott (esetleg olvasott, de semmi esetre sem mozgóképes!) mese jelentőségét a gyermek fejlődésében. Azt javasolta, a szülő akkor is bátran igyekezzen fejből mesélni, ha a mesére nem pontosan emlékszik, vagy sutának érzi. Elmondta, hogy az óvodáskorú gyermek legfontosabb és legfejlesztőbb tevékenysége nem más, mint a szabad (nem pedig a “fejlesztő”) játék. Az óvoda feladata ennek illetve az utánzásos tanulásnak a biztosítása.

Jellegzetes kép egy óvodás gyermek és anyukája/apukája életéből:

Szülő: – És mi volt ma az óvodában?

Gyermek (új cipőjével egy kavicsot rugdosva): – Semmi.

Szülő (remélhetőleg anélkül, hogy a kavicsrugdosásért gyermekére szólna): – És mi volt az ebéd?

Gyermek: – Nem tudom.

Egy több ezer óvodás részvételével készült külföldi felmérés szerint az óvodában a gyerekeknek az a legjobb, amikor értük jönnek… Amikor tehát végre elhagyják szüleikkel az óvodát, nem szeretnének gondolatban visszatérni. Beszámolóikat sokszor meghallgathatjuk később, spontán, például este a fürdőkádban. Az óvodából hazafelé menet rugdossunk inkább együtt kavicsot, esetleg fagyizzunk!

Kisiskolás korban a tanulásnak délelőtt, a gyermek élettanilag legaktívabb napszakában kell történnie, iskola után játékra, pihenésre, a tanultak valódi elsajátítását biztosító alvásra van szükség. Nem szerencsés, ha a szülő beleavatkozik a gyermek iskolai tennivalóiba, ez megkérdőjelezi a gyermek kompetenciáját, és jellemzően konfliktushoz vezet.

Bizonyított tény, hogy gyermekeink mozgáshiánytól szenvednek. Az állandó mozgás korábbi lehetőségei, színterei (utcán, udvaron, mezőn szaladgálás, patakon átugrás, pallón egyensúlyozás, fára mászás) ma a legtöbb gyermek számára nem adottak. Ezen a helyzeten sem az iskolák gyakorlata, sem az otthoni gyakorlat (tévénézés) nem segít.

A televízió amúgy is gátolja a belső képalkotást és rombolja a gyermek fantáziáját. A félálomszerű állapotban a sugárzott képek ellenállás nélkül jutnak be a gyermek tudatába, és nincs lehetőség azoknak a tartalmaknak a kizárására, amelyeket a gyermek nem képes feldolgozni. Ha 7-8 éves kor fölött elkerülhetetlen, korlátozott időben és ellenőrzött körülmények között nézzenek meg egy-egy filmet a gyerekek.

A kamaszkorra jellemző az élettani lustaság és a fokozott kritikusság. Nem könnyű feladat, de a kamasz gyereket békén kell hagyni, el kell engedni. A meleg, ölelő érzelmi környezet biztosításán túl semmit nem lehet tenni a kamasz gyermek “nevelése” érdekében. A kamaszokra ki lehetne akasztani egy táblát ezzel a felirattal: “Átalakítás miatt átmenetileg zárva”. Ha ki is próbálnak sok mindent, amennyiben biztosított számukra az érzelmi biztonság, nem fognak függővé válni. 23 éves korig általában lezajlik ez az átalakulás.
Vekerdy Tamás előadását néhány kérdés és további beszélgetés követte a gyerekek óvodai teszteléséről és értékeléséről, az éjszakai fogcsikorgatásról, a kiskamaszokat “fenyegető” videojátékokról, az együtt alvásról, valamint a Waldorf óvodákról és iskolákról.
Ezúton is köszönjük szépen!